gyereknap

Családi nap

2013. június 1-jén ünnepelte a Kincs Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete fennállásának 25. évfordulóját. A gyermeknapi és egyben születésnapi rendezvényen több százan vettek részt. A már hagyományosan a kecskeméti Szentcsalád Plébánián 9 órától várták a szervezők a kecskeméti családokat, ahol nyomban kézműves foglalkozás keretein belül nekiállhattak a kreatívabbak köveket festeni, lufit hajtogatni és még sok érdekes dolog várta a kicsiket, nagyokat. Az ünnepélyes megnyitó és köszöntők után a gyermekszínjátszók előadása következett.

Dátum: 
2013. június 1 (Egész nap)

Gyermeknap

KINCS-es gyereknapi és születésnapi meghívó

Ebben az évben ünnepli Egyesületünk fennállásának 25. évfordulóját.
Ebből az alkalomból szeretettel várunk minden családot a KINCS Egyesület gyermeknapi és születésnapi rendezvényére!

Helyszín: a Szentcsalád Plébánia kertje
Időpont: 2013. június 1. (szombat)

Dátum: 
2013. június 1. 10:00 - 18:00
Címkék: 

Gyereknap

Immár hagyományosnak nevezhető gyermeknapi programunk, újból nagy sikert aratott tagcsaládjaink körében. Több generáció ünnepelt együtt, szórakozott a gyerekekkel vidáman egész nap.
A reggeli köszöntő után ki-ki választhatott a párhuzamosan zajló programok közül kedvére. Népszerűek és elmaradhatatlanok a kézműves foglalkozásaink. A kreatív anyukáinknak köszönhetően mindig készül valami újszerű, érdekes, hagyományőrző, környezetvédő, vagy éppen vicces játék ezeken a foglalkozásokon, ami nemcsak a kicsiket, hanem a kamaszokat, sőt még a szülőket is leköti.

Dátum: 
2012. június 2 (Egész nap)
Címkék: 

KINCS-es Gyermeknap

Június 11-én, szombaton a Szent Család plébánia kertjében találkoztak azok, akiknek nem elég az otthoni nagy nyüzsgés.

A gyermeki (na meg a felnőttes) fantáziálás gyakorlati bemutatójával indult a nap. Azonnal megdőlt a „kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való” szlogen, hiszen a „tiltólistáról” levett eszközök segítségével kiderült, hogy ki, mit tud kihozni a papírból, a lufiból, na meg természetesen saját kútfőből.

Dátum: 
2011. június 11 (Egész nap)
Címkék: