Kerékpártúra a Pálfája erdőbe

Ismét tollat (billentyűzetet) ragadok, hogy beszámoljak nektek egy újabb remek eseményről. Aki már volt résztvevője Kincses kirándulásnak, az tudja, hogy testileg-lelkileg üdítő program. Így volt ez most is.
Az időjárásjósok ijesztgetése miatt kicsiny, de bátor csapat gyülekezett Kecskemét főterén reggel, (van akinek még hajnali) kilenc órakor. Nem volna nehéz dolgom a csapattagokat név szerint felsorolni, ám a későbbi vicces jelenetek hű leírása miatt úgy döntöttem, hogy a résztvevők nevét írói homályba burkolom. (Igen, könnyen kitalálható, hogy szerény személyem is érintett a vicces jelenetek előidézésében, de ennyi engedményt adhatok magunknak cserébe.)
El sem indultunk még a főtérről, amikor már folyt a szemünkből a könny a nevetéstől. Történt ugyanis, hogy indulás előtt átgondolván az időjárási lehetőségeket és a már napok óta ígért-várt zápor-zivatarok lehetőségét, arról beszélgettünk, hogy az idő ilyetén naposról esősre fordulása esetén, hazafelé vonatos kerékpárokkal is jöhetünk, azaz kerékpárjainkat vállunkra kapva felszállhatunk Nagykőrösön a (remélhetőleg) Kecskemét felé tartó szerelvényre. Fekete Lacikának már sokoldalú és sokéves tapasztalatai vannak a témában, ezért előzékenyen arra figyelmeztetett minket, hogy igyekezünk megfelelő szerelvényre pattanni, mert ha nem sikerül, akkor igencsak kényelmetlen az utasok között végigbolyongani egy kerékpárral a vagonokon a megfelelő helyet keresve. Életszerűen átgondolva a helyzetet, igyekeztem azért erre is felkészülni, ezért elkiáltottam magam gyakorlásképpen: -„ Utat, utat!”
Mire mindenki a főtér közepe felé fordulva kereste, hogy kinek kiabálok, és kérek utat. Holott az én szemeim előtt a zsúfolt vagon lebegett, ahol utat kell törnöm terebélyes, kosaras kerékpárommal.
Így tehát jókedvűen, és napsütésben rajtoltunk a főtérről. Keresztül vágtunk a megszépült Rákóczi utcán, el a Vasútpark mellett, és már egyenesben is voltunk Nagykőrös felé a Ceglédi út mellett kanyargó kerékpárúton. Legfiatalabb versenyzőnk is gyakorlott kerékpáros volt, így jó tempóban haladtunk.
A katonatelepi iskolát elhagyva elénk gördült az első akadály, azaz éppen ellenkezőleg, nem gördült tovább egy hátsó kerék, felmondta a becses szolgálatot, és lelapult. A csapat férfitagjait pompás fából faragták, nem ijedtek meg, sőt együttes erővel megtámadták a sztrájkoló gumit egy pumpával. Ám az makacsul ellenállt és lyukas oldalára panaszkodva továbbra is lapult az úton. Megfelelő ragasztókészlet és kötöző anyagok hiányában nem tudták elsősegélyben részesíteni és újraéleszteni, ezért alternatív megoldásként átszerveződtünk. A sérült vasparipát átmenetileg egy kocsma gondjaira bíztuk, a kerékpár nélkül maradt kislány pedig utasként folytatta az utat Lacika paripájának hátsó felén. A nemes lovag sebesen vitte hercegnőjét, pedig mi arra számítottunk, hogy így legalább lépést, jobban mondva tekerést tudunk vele tartani. Nem így történt, hasított tovább a kerékpárúton, mi pedig örömmel és hálásan követtük, hiszen nem kellett senkinek sem feladnia a családias túrát, együtt haladhatunk tovább. Gyorsan átértünk Nagykőrösre, megállás nélkül. A kerékpárút biztonságos, és kényelmes átjutást biztosít a forgalmas főút mellett. Nagykőrösre beérve megpihentünk egy cseppet az első parkolóban, majd folytattuk utunkat a Pálfája erdő felé. Az erdő bejáratát egy csodaszép, piciny kastélyszerű épület őrzi, gondozott és bekerített kertben. A mi nagycsaládos szívünk azonnal beleszeretett, és már meg is elevenedett lelki szemeink előtt jó néhány szabadtéri nagycsaládos program: gyereknap, táborozás, bográcsos, játszós hétvégék. Beljebb tekerve az erdőbe a játszótér mellett letettük a bicikliket és elköltöttük a fák alatt az ebédet.
Ezután átváltottunk gyalogtúrára és elindultunk, hogy megkeressük a tanösvény állomásait, bejárjuk az erdőt és további élményekkel és tudással gazdagodjunk.
A gyerekek kapták a térképész szerepét, jómagam pedig a narrátor feladatát vállaltam. A kicsik nagyon élvezték az irányító szerepet, senki sem kellett a továbbhaladásra, és kitartásra biztatni. A tanösvényen fából készült makkokon található számok jelzik sorban az állomásokat, ahol megállva meghallgathattuk a tanösvényhez írottakat. Sokat megtudtunk így a tölgyesek élővilágáról, állatokról, őshonos növényekről, egy csipetnyit a történelemből. Szerencsére Edit és Laci személyében gyakorlott természetjárók is voltak velünk, így sok érdekességet megtudtunk a növényekről, melyiket mire használták a népi gyógyászatban. Külön öröm volt számomra, hogy sok hasznos információból rengeteg mindenre emlékeztek a gyerekek, amikor az erdei séta végén egy kis kvízjáték keretében kérdezgettük őket. Bebizonyították, hogy a vidám, kacagós-kalandos ösvényen tett túra közben is figyeltek arra, amiket igyekeztünk nekik átadni.
Egy kis pihenés után felültünk kerékpárjainkra és hazafelé vettük az irányt. Az idő végig kegyes volt hozzánk, napsütés melengette az arcunkat, azonban visszaérve Nagykőrös központjába mégis eleredt az eső. Azonban sok jó ember kis helyen is elfér, így meghúzódtunk egy buszmegállóban, és kivártuk az égi áldás végét. Itt sem hagyott el a jókedvünk, újra és újra akadt nevetni valónk.

Remélem legközelebb többen kapnak kedvet ahhoz, hogy velünk tartsanak! Kövessétek figyelemmel programjainkat, és csatlakozzatok bátran!

Szép napot Mindenkinek!

Álljon hát a beszámolóm végén néhány vidám szösszenet, bízva abban, hogy jókedvünket tovább tudjuk adni az otthon maradóknak.

Csendesen lépegetünk az ösvényen, amikor hirtelen harkálykopogás üti meg a fülünket. Az egyik anyuka gyorsan akar minket figyelmeztetni, ezért így kiállt: -„Ho-ho-ho Harkály!

Kicsivel később megcsörren egy mobiltelefon, belezajongva az erdő csicsergős csendjébe. Mire a gazdája így morran fel: -„ Ki zavar itt engem, az erdőben?!”

A csapat legyőzve bogaras félelmeit letér az ösvényről, és a térdig érő aljnövényzetben egy kidőlt fa meghódítására tör. ki-ki saját magasságának megfelelő törzsdarabot választ, és megmássza a csúszós fát. Lacika van legfelül, a lányok leginkább alul sorakoznak. A fényképeszkedés után továbbindulásra buzdítjuk a famászókat, amikor egyik lányka így kiállt: -„Lacika ugorj ide elém!” Lacika kérdéssel válaszol: -„Miért?” Mire a válasz: -„ Azért, hogy letaposd nekem a füvet.” 

Néhány lépéssel odébb: -„Nézzétek egy madártojás!”- kiállt fel egyikünk a földre mutatva. Laci rögtön arra kíváncsi, vajon melyik madáré lehetett. Meg is kérdezi:
-„Milyen színű a héj?”
-„Hófehér.” – így a válasz.
-„Akkor vajon mi tojhatta?”- kérdezgeti tovább Laci.
-„Hófehérke?” – hangzott a gyerekszájból. 
Tanulság: az esti mese nagyon fontos a gyermekek számára, de nem minden helyzetben megoldás. 

A fakopácsról sokat olvastunk, amit a túra végén igyekeztünk visszakérdezgetni a gyerekektől. Többek között azt is szerettük volna viszont hallani, hogy a harkály a puha szürke nyírt jobban kedveli a keményebb tölgynél.
Így a kérdés: -„Miért szereti jobban a harkály a szürke nyírt, a tölgynél?”
Mire az csillogó szemű válasz: - „Mert édesebb!!”
-„Nem. Nem.”
-„Tudom már! Mert több benne a féreg!” – hangzik a lelkes válasz.

--
Hojsza Krisztina

 

Dátum: 
2014. május 3 (Egész nap)
Címkék: