Kerékpártúra a nagykőrösi Pálfája tanösvényhez

A KINCS vezetősége sportos programot szervezett nekünk erre a júliusi vasárnapra.
Egy pár kerékkel ránduljunk át a szomszédba erdőt járni.
Sokunknak tetszik az ötlet, amatőröknek, és gyakorlottaknak egyaránt, így reggel 9 órakor a főtéren gyülekezünk. Mindenki hátán kis batyu, a kosarakban innivaló és esőkabát. Az idő ugyanis rejtélyes, hogy a felhők gyülekeznek, vagy éppen szétoszlani készülnek, azt nem tudjuk eldönteni. De bátrak vagyunk, mi nem riadunk vissza egy kis borútól. Aki mégis, az otthon marad, így a tervezett 30 fő helyett tizenheten indulunk el.
A főtéren keresztülhaladva a Rákóczi úton hagyjuk el a városközpontot. Laci vezeti a csapatot, a többiek bici-libasorban követik. Csak a piros lámpák fékezik meg lelkesedésünket. A zebrákon leszállva toljuk át a drótszamarakat, mindenki tudja a szabályt.
A vasútparkban tekerve elénk toppan az első akadály. Egy kidőlt fűz fekszi el utunkat. Ki jobbról, ki balról cselezi ki.
Katonatelep felé vesszük az irányt, ahol egy fiatalember csatlakozik hozzánk. A közeli benzinkúton némi szervizt eszközölünk, kerékpumpálásra van szükség. Közben előkerülnek az első zsemlék is.

Mindenki jókedvű, erőnk teljében ülünk újra nyeregbe. Elhagyva a katonatelepi iskolát is, rágurulunk az új kerékpárútra. Azonnal érezhető a különbség. Valósággal siklanak a kerekek a remek minőségű úton. A biztonságérzetünk is megnövekszik, az autók tisztes távolságban száguldoznak tőlünk.
Az időjárás továbbra is kegyes hozzánk, van akiről már a hosszú ujjú felső is lekívánkozik.
A kerekezők felzárkóznak egymás mellé egy kis beszélgetésre. Jó érzés végre nem a hétköznapi rohanásban lenni. Fokozatosan kikapcsol a monoton tekerés, és nézelődés közben még az elpuhult combok sajgása sem érdekes. Lacika és Csilla, a két fotós játszi könnyedséggel előzi meg a sort újra, meg újra, hogy szemből fényképezhessék a csapatot. Az út felénél újabb izgalmas akadályok kerülnek elénk. Óriási szalmabálák terpeszkednek a kerékpárút közepén. Vajon a viharos szél görgette oda őket?

A viharnak sok szomorú nyomát látjuk. Életerős, vastag törzsű fákat tört derékba végig az út mentén.
A legkisebb versenyzőt elkezdi kerülgetni a fáradság. Egy kis játékos versenyzés ad neki új erőt, persze hamarosan már ez sem segít. Ekkor meglátjuk a nagykőrösi templomtornyot.
Egészen meglepő, hogy egyetlen megállás nélkül, egyenletes, de egyáltalán nem lusta tempóban letekerjük a távot. A városszéli élelmiszerbolt parkolójában tartunk egy kis pihenőt. A kocabiciklisek már éreznek imitt-amott egy kis sajgást.
Laci biztatására nekivágunk az utolsó pár km-nek. A kecskeméti útról balra lekanyarodva egy kellemes, csendes, falusias utcán haladunk kifelé. Mindkét oldalon régi, nagy belmagasságú, kúriákat utánzó házak sorakoznak.

Kitartó tekeréssel magunk mögött hagyjuk a várost, átkelünk a vasúti átjárón, és végre meglátjuk az erdő magas fáinak lombkoronáit.
A tölgyes bejáratánál tájékozató tábla fogad minket. A tisztáson megállva senki nem bánja, hogy végre földre léphet. A hozott szendvicsek szinte azonnal áldozatul esnek, kiérdemeltük a kalóriákat.

Leggyorsabban a gyereksereg regenerálódik, hamarosan Karesz vezetésével közös játékba kezdenek. Aki nem játszott még „puff”-ot, az kissé ügyetlenkedi az elején, de mind gyakrabban hallható nevetés, a jókedv jeleként. Én is beállok a lányommal, és hamarosan úgy érzem magam, mintha 20 évet fiatalodtam volna. Nagyon jól szórakozunk. Igazán vidám jelenet, amikor a 6 éves Hajnal egymás után sokadszorra illetődik meg, ha rápuffantanak, olyannyira, hogy sem visszapuffantani, sem leguggolni nem tud a meglepődéstől. A fiúk persze profik, főleg, akik cserkésztáborban már fejlesztették ügyességüket. Minden játék nagyon ötletes, de a kedvencünk, bármilyen furcsa is, a „WC lehúzós” játék. Ezt nem mesélem most el, aki ott volt az látta, aki pedig nem jött el, annak legközelebb megmutatjuk, legyen meglepetés.

A játékos pihenő után beereszkedünk a sűrűbe, először két keréken. De hogy a szavaimat össze ne keverjem, ezelőtt még egy kedves erdész bácsitól (lehet, vagy 25 éves:), kiadványt kapunk az erdőről, ami a kalauzunk lesz az erdei úton, szakszerű, képes tájékoztatást nyújtva nekünk.
Erre a térképre és egy óvodás szőkeség térképészeti ismereteire hagyatkozva gurulunk be az erdőbe, hogy az 1,8 km-es kerékpárutat végigjárjuk. Némi tekergés után eljutunk a méltán híres óriástölgyhöz. Lenyűgöző a látvány még tapasztalt erdőjáróknak is. Törzse oly hatalmas, hogy nyomban többünket ölelésre késztet. Megfogjuk egymás kezét és körbeöleljük a fát. Csodálatos érzés. Büszkén dicsérjük, hogy még a napokban pusztító viharnak is ellenállt. Ludas Matyisat szeretnénk játszani, de valamiért senki nem vállalja Döbrögi uram szerepét.
Továbbhaladva visszaérünk a kiinduló tisztáshoz. Letámasztjuk a bringákat és a térkép által jelzett tanösvényt járjuk be. Ötletes és szépen megfaragott makk alakú táblák mutatják az ösvény állomásait. Gyönyörködünk a természetben, együtt fedezzük fel az érdekességeket. Laci megmutatja nekünk a kákát, hiába keressük, csomót valóban nem találunk rajta. Laci fel is adja nekünk a leckét: „Hogyan lehet a kákán mégis csomót keresni?” (olcsón kell venni és drágán eladni)
Új telepítést fedezünk fel, a vadaktól elkerítve, tavaszi virágok nyomait kutatjuk. Harkálydoktor által gyógyított fákat, rókának alkalmas odút találunk.
Természetesen olyan zajjal vagyunk, hogy élő állatot nem látunk. :)
Ijesztgetni próbál bennünket egy kis eső, de kitartunk, hiszen aki beletalál a célba a makkdobálós játékban, az fagyit kaphat hazafelé.
Nem is kell ezt sokáig mondogatni, hamarosan felszedelőzködünk és elbúcsúzunk a tölgyestől.

A fagyizó felé vesszük az irányt. Úgy hírlik a nagykőrösi, házi fagyiért érdemes elkerekezni. Gyerek és felnőtt egyaránt lelkesen sorakozik a pult előtt a jól megérdemelt gombócokért. Na de összehasonlítás nélkül nem igazi az ítélet, így elhatározzuk, hogy a vacsiközi házi fagyit is meg kell kóstolnunk.
A visszautat is gördülékenyen vesszük. Balesetmentesen, bár fáradtan érünk haza. A céltól nem messze már többen bevalljuk, hogy nem túl kényelmes az ülés, sajog a hátsó fél. Persze van, aki fittyet hány erre, és még a fagyizó előtt sem hagyja el a lendület, méterekkel továbbrepeszt.
A fagyiért a vacsiközi cukrászdába is érdemes volt betérni.

Hazafelé hajtva elmerengünk a nap élményein. Kellemes fáradtság zsibbasztja izmainkat. Másnap titkos női boldogsággal gondolok arra, hogy cserébe pár centivel közelebb vagyok a csinoshoz.

Dátum: 
2011. július 24 (Egész nap)