Karácsonyváró kézműves foglalkozások

Karácsony, a szeretet ünnepe, az egyik legfajsúlyosabb ünnep általában a családok életében, így a kecskeméti KINCS Nagycsaládosok Egyesületének életében is.  A szeretet kell, hogy belengje a mindennapokat, mert az a megtartó erő. Nem az anyagiakban kell mérni a szeretet erejét, hiszen egy olcsóbb, sőt akár saját kezűleg készített meglepetéssel sokszor nagyobb örömöt okozhatunk, mint egy drága, de kevésbé szívből jövő ajándékkal. Ha a csomag mellett nincs szeretet, a legdrágább ajándék is értéktelenné válik. Ez a nagycsaládos szellemiség nem árt, ha szélesebb, városi körben is elterjed elanyagiasodott világunkban. Ennek fényében a 2015-ös év novemberében minden péntek délután karácsonyra hangolódó kézműves foglalkozásokat tartottunk a Kecskeméti Agórában. Mivel a KINCS közhasznú egyesület, ezeken a foglalkozásokon városunk családjai is részt vehettek tagcsaládjainkon kívül.

Az első alkalommal készíthettek: papír angyalkákat, dekupázsképet gipszkeretben, asztali díszt, ceruzatartót.
Második alkalommal strassz kővel díszített bőr karkötőt, karácsonyfa díszt, díszdobozt.
Harmadik alkalommal sor került a következőkre: üvegfestékkel karácsonyi ablakdíszek készítése, fapálcikák segítségével bábok, képek készítése, karácsonyi gömb készítése (hungarocellből), gyöngynyaklánc és fülbevaló készítése, mézeskalács díszítése, Adventi naptár készítése.
Az utolsó alkalommal került sor a sajátkezű adventi koszorú készítésére.

A foglalkozásokat több csoportban tartottuk Egyesületünk önkéntes felnőttjeivel, pedagógusaival, ifjúsági tagozatunk fiataljaival. Biztosítottuk a megjelenteknek a szakértelmet, segítőkészséget, sok alapanyagot, jó hangulatot. Öröm számunkra, hogy Kecskemét lakosai évek óta számítanak ránk, KINCS Egyesületre, igényt tartanak ingyenes foglalkozásainkra, segítségünkre, szolgálatunkra.

--
MSE

Dátum: 
Ismétlődés minden héten 4 alkalommal.
2015. november 6. 16:30
2015. november 13. 16:30
2015. november 20. 16:30
2015. november 27. 16:30