Házasság Világnapja 2013

Február 15-én délután tartottuk a Házasság Világnapjához kapcsolódó rendezvényünket.
Ez az ünnep Amerikából indult útjára 1981-ben házaspárok kezdeményezésére. Később II. János Pál pápa is áldását adta erre a napra. Célja az, hogy felhívja a társadalom figyelmét arra, hogy léteznek még jó, boldog és tartós házasságok. Jelszava – Szeressétek egymást! – nemcsak szólam, hanem naponkénti elhatározás és döntés házastársunk mellett.

Az est témája az erőszakmentes (vagy együttműködő) kommunikáció volt. Megtudtuk ennek legfőbb alapelveit és azt, hogyan tudjuk hétköznapjainkba belecsempészni. Az előadás után játékos formában, próbáltuk a hallottakat gyakorolni.
Az erőszakmentes kommunikáció a szeretetre épül. Arról, hogy szeretetünket, hogyan tudjuk a másik ember felé eljuttatni a tavalyi rendezvényünkön beszéltünk.

A szülőkkel érkező gyerekek kézműves foglalkozáson vettek részt.

Az előadáson említett könyvek:

 videók:

 

Dátum: 
2013. február 15. 17:00 - 19:00