Augusztusi kézműves hét - 3

Harmadik nap

Ifjúsági korosztály 8 éves kortól:
Varrott illatzsák és kulcstartó készítés

Gyermek korosztály 3-8 év:
Mese és bábozás. Mini papírsárkány-készítés.

10 segítővel vártuk a gyerekeket, a kisebbek szülővel érkeztek, akik a jelenléti ív szerint több mint 56-an voltak.

A Márti vezette Répa mese nagy tetszésnek örvendett. Kb. 10-szer kellett újra olvasni és eljátszani a Márti által kreált jelmezekben. A házunkban lakó Kristóf is önként besegített a végén az olvasásba, mert Márti hangja kezdett elmenni.

A sárkányok szerdán is arattak, de a ragasztószalag elfogyott, úgyhogy ezennel befejezzük a sárkánygyártást.

A levendulababákból 25 db-bal készült Csilla, mind el is kelt. Nem kellett volna több, úgy tűnt.

Kinn volt Popovics Zsuzsa és a fényképésze a Petőfi Népétől.

A péksütemények mind elfogytak. Az osztásnál oda figyelünk arra, hogy kis gyerek csak kis sütit vigyen magukkal, vagy két testvér kapjon egyet.

Anna is beugrott egy fél órára, pont jókor, amikor Mártinak már kezdett fogyni az energiája.

És ami a legklasszabb, hogy egy apuka jelentkezett, hogy a kicsi gyerekeket szívesen lekötné egy kis gitármuzsikával pénteken egy 20-25 percre, merthogy ő egyébként gyerekdalokkal szokott fellépni.

Sokat segített tegnap Brúnó (vízosztás, pakolás) és Zsuzsa (Márti Csillusára is ő felügyelt, míg az anyukája előkészült és a kicsi nyűgös volt.) Lacika hősiesen áll minden próbát.

Segítők:

  • Bruder Brúnó
  • Bruder Krisztián
  • Csépányi Csilla
  • Dóka Kristóf
  • Dóka Krisztián
  • Dókáné Grámán Éva
  • Fekete László
  • Grámán Jánosné Éva
  • Józsáné Szabó Márta
  • Trombitás Zsuzsanna
     
Dátum: 
2012. augusztus 8. 10:00