A Föld Napja és Kincs kerékpártúra 2013!

A Föld Napja ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián San Franciscóban. Első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja. Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom.

Ezernél több szervezet vesz részt benne, így 2013. április 20-án Egyesületünk tizenhat lelkes és a természet iránt elkötelezett tagja biciklire pattant. Az oda-vissza kb. 25km-es kerékpártúra oda útja már is érzékeltette a résztvevőkkel, hogy a természet milyen sokszínű. Egy hét alatt ugyanis a nap úgy kiszárította a jó alföldi földutakat, hogy a kerékpározóknak sokszor le kellett szállni és tolni kellett a biciklit, mint ahogy a mondás is van, csak ők nem eltolták, hanem odatolták...

Szombaton 9 órakor indult a csapat és valamivel dél előtt érkezett meg a Nyíri erdő Vackor vár melletti rétre. A logisztika is jól működött, mert addigra a szendvicsek is elkészültek a már jó éhes kis társaság nagy örömére. Kis pihenő után a kicsik és nagyok is kérdőívet töltöttek ki, a legjobbakat ajándékkal jutalmazta a vezetőség. A továbbiakban a közeli tanösvényt vette célba a gyereksereg, melynek végén pávaleső expedíciót tartottak. Kis probléma adódott, ugyanis mint beigazolódott, a pávák nem szeretik a feléjük rohanó, hangosan sikító gyerekeket, így csak távolról a bokor sűrűjéből sikerült meglesni, mint ahogy a képeken látszik is.

A kis séta után nyeregbe pattantunk, s a két percre lévő Potyka horgásztó és pihenőpark jóvoltából a nagy melegben a résztvevők elfogyasztották idei első jégkrémüket, majd a helyi játszótéren töltöttünk el egy kis időt.

Dél után 4 óra is elmúlt, amikor elindultunk haza, a visszajelzések alapján senkit se kellett ágyba ringatni.
Nagyon reméljük, hogy a kis beszámoló után az egyesület tobb tagja is kedvet kap ahhoz, hogy a következő rendezvényre elkísérjenek bennünket, hiszen aki nem jött egy jó hangulatú, kellemes napot hagyott ki.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

Szijártó Zsolt

 

 

Április 20-a vasárnap, végre hétvégén is jó idő volt, így nyeregbe pattant a kis csapatunk, hogy nekivágjon biciklivel a hosszú útnak. Az Arborétumnál vártuk össze az érdeklődőket, hogy a zöld jelzésen leküzdjük a homokút nehézségeit a Nyíri erdőig. A 9 gyermek lelkesen és lendületesen indult el a 7 felnőtt kíséretében. A biciklizés mellett a tájban is gyönyörködhettünk, hiszen a madarak éneke mellett őzikéket, gyíkokat, lovakat is láttunk. Kisebb pihenők alkalmával, mikor szomjunkat és éhségünket csillapítottuk a gyógynövényekkel is megismerkedtünk. Szükségünk is volt erre a tudásra, mivel a homokúton történt kisebb balesetet ezen növények segítségével és a felnőttek biztató szavaival gyógyítottuk. Az út végén bár fáradtan, de megérkeztünk a Nyíri erdő árnyékos kis vendégházába, ahol egy lelkes apuka piciny lányával várt bennünket frissen elkészített ebéddel. Ebéd után a gyerekek sok energiáját egy kis játékkal kötöttük le. A Föld Napja nevében egy tesztet töltöttek ki mind a felnőttek, mind a gyerekek. Mielőtt továbbindultunk volna a tanösvényen sétáltunk végig, ahol egy szép pávával is megismerkedtünk. A következő állomáson, a horgásztónál jégkrémet ettünk, mely erőt adott a visszaútra. Hazafelé a hetényegyházi bicikli utat választottuk, hogy aki az egész napos kirándulástól kifáradt, ö is beérjen a célba. Késő délután ért haza a lelkes kis csapatunk. Gratulálunk mindenkinek, hogy ezt a hosszú távot i örömmel tekerte végig, kiváltképp szeretnénk GRATULÀLNI, annak, akinek ez volt az első igazi biciklitúrája.
Reméljük, máskor többen kedvet kapnak ehhez a sporttal összekötött kiránduláshoz.

Szűcsné Szabó Andrea
 

Dátum: 
2013. április 20 (Egész nap)
Címkék: